A dührohamok kialakulása
A dührohamok viszonylag korán kezdődnek egy gyermek életében, a düh az érzelemfejlődés során már csecsemőkorban kialakul. A kisgyermek másfél éves kora körül az éntudat megerősödik, egyre inkább tudatában van képességeinek, és törekszik arra, hogy kinyilvánítsa akaratát. A düh rögtön kiváltódik, ha nem az történik, amit ők szeretne vagy elképzelt, ilyenkor sír, kiabál, verekszik, és szavakba is önti nemtetszését.
A dührohamok megjelenése összefüggésben van a függetlenedéssel, személyiségfejlődéssel, az egy-két éves gyermekek még nem tanulták meg, hogyan fejezhetik ki kívánságaikat, frusztrációikat. Ha a dühroham hatására figyelmet kapnak, megerősödik bennük, és továbbra is alkalmazzák. Három éves kor körül a dührohamok egyre inkább elmaradnak. A serdülőkor, mint az önállósodás életszakasza szintén a dührohamok jellemző időszaka lehet.
Mit tehetünk?
A dührohamot nehéz nem észrevenni, és nem is kell szülőként szó nélkül hagyni. Mivel a gyermek a dühroham által figyelmet akart magára vonni, ne hagyjuk magára, ne nevessük ki, és ne szidjuk meg. A szülőnek el kell fogadnia, hogy a dühöngés az önkifejezés eszköze, ezért inkább figyeljünk rá, és vigasztaljuk meg. A cél a feszültség feloldása, a megnyugtatás. Nagy türelem szükséges a dührohamos gyermekek megfelelő kezeléséhez, de fontos, hogy ne erősítsük meg a dühöngő viselkedést azzal, hogy megadjuk a azt, amit el akart érni vele a gyermek. Ha a dühroham után sikerül megnyugtatni, megérti majd, hogy ilyen módon nem sikerült megszereznie, amit akart, és idővel letesz róla. Ne az érzelmeit utasítsuk el, hanem azt a módszert, amivel ezt megpróbálta kifejezni. Fontos annak kifejezése, hogy megértjük az érzéseit, és próbáljunk beszélgetni arról, mi az oka a dühöngésnek. A dührohamok szabályozása a szülő feladata is, melyben a következetesség és a határozottság elengedhetetlen. Ehhez szükséges lehet szabályok felállítása, melyek állandó érvényűek kell, hogy legyenek. A szülői elvárásokat határozottan képviseljük, egyértelmű, világos helyzetet teremtve a gyermek számára. A gyerekekkel lehet tárgyalni, kompromisszumokat kötni, így beválhat az, ha feltételekhez kötjük követeléseinek teljesítését, ha adunk neki választási lehetőséget, azzal önállósodását is erősítjük. A kívánatos viselkedést pozitív megerősítésekkel rögzíthetjük, ezt gyakori dicsérettel könnyen elérhetjük.
Ha a dührohamok okát nem sikerül otthon megfejteni, az agresszió markáns tünetté válik, komolyabb okok állhatnak a háttérben (pl. szülők közötti konfliktusok, óvodai/iskolai félelmek, a gyermek felé támasztott magas elvárások, társak elutasítása). Ezek a tényezők olyan mértékű frusztrációt okozhatnak a gyermekben, melyekre dühkitörésekkel reagál vagy egyéb erőszakos megnyilvánulásokat tanúsít, ami feszültséglevezető hatású. Ha az agresszív viselkedés fokozódik, a dühkitörések gyakoribbá, kezelhetetlenné válnak, kérjük gyermekpszichológus tanácsát, aki segíthet az okok feltárásában.